A XIX .sz ipari fejlődése szélesebb körben is elérhetővé tette a "Mesés Keletet". Az Egyiptomba látogató, főleg férfi utazókat a Kelet fülledt erotikája és az ősi kultúra titokzatossága csalta oda - mindezt meg is lelték, bár nem minden csalódástól mentesen.

Nekik köszönhető a "hastánc" megnevezés, az orientális táncot illető első európai név, a francia "Danse du ventre" szó szerinti fordítása. Szegényes és bántóan leegyszerűsített név ez egy sok évezredes dicső múltra visszatekintő táncformának, de rajtunk áll, hogy mi módon illesztjük be saját kultúránkba!

A "hastánc" elnevezés helyett egyre több tanár és táncos használja és népszerűsíti a helytállóbb "orientális tánc" elnevezést, rámutatva, hogy ennek az egyre nagyobb teret hódító, kortárs táncnak lényegesen mélyebb értékei vannak, mint amiket az előítéletekkel teli nyugati kultúra sejt.
Autentikus arab mestertanárnők és koreográfusok járják a világot, nyugati mestertanárnők kutatják forrásokat, ráébresztve a táncosok közösségét a sokszínűségre.

A Tánc ritmikus mozgások egymást követő láncolata, ősibb az embernél is - gondoljunk a madarak násztáncára. A baba, amint lábra áll, táncol, sokszor nem is zenére, hanem apa kalapálásának ütemére.

A Tánc ösztönös, mélységét bizonyítja, hogy már az őskorból származó leleteken megjelenik a táncos, amint rituális táncot lejt, istenének áldozva, vagy dicsőítve őt. A szakrális táncokban azonban nem csak a könyörgés, hálaadás, vagy áldozat jelent meg, de a természet, vadászat, vetés-aratás mozdulatai is.

Az őskorban és az ókorban az emberek függése a természet haragjától és megújulásától, a termékenység és a termékenységet képviselő nő központi szerepe vitathatatlan.
Valószínűleg - a mai természeti népek szokásait alapul véve - a szertartások egy része a férfiak kizárásával zajlott, megrengetve azt a gyökeret vert tévképzetet, miszerint a hastánc csupán a férfiaknak szóló, őket szórakoztató, erotikus vágyakat felszító eszköz az alárendelt nő kezében.

Szakrális jelentősége ma már a múltba vész, de nem tűnt el, nem tűnhetett el, mivel az orientális tánc a Közel-Keleten élő hagyomány.
Népcsoportonként, vallási szokásonként és területi-földrajzi adottságok befolyásolta életmódonként változik a tánc mozdulatkincse, a jellemző ruházat, a mondanivaló, a ritmus - az évezredes múlt azonban közös.

Az "orientális tánc" elnevezés arabul "Raks Sharki", a Kelet Tánca. A név alatt a klasszikussá vált, orosz balett által szelíden formált, sajátos stílust értjük, bár az arab nyelvben gyűjtőfogalom a közel-keleti táncokra.

Az 1920-as évek végén Kairóban megnyílt a Casino Opera, a modern, kabaré stílusú Raks Sharki születésének helye. A táncosnők koruk csillogó és elismert sztárjai, nem csak a színpadon, de a filmvásznon is - népszerűsítve az orientális táncot.

Egy ennyire szabad táncforma hogyan létezhet az iszlám világában, ahol a nőkhöz való viszony meglehetősen szigorú? Az iszlámot megelőző vallások nem tűntek el teljesen, a korábbi termékenység-rituálék egy része beleolvadt az új vallásba. Bizonyos mozzanatok mind a mai napig szerves részét képezik iszlám közösségek eseményeinek. (A mi keresztény kultúránkban a húsvéti locsolkodás hasonló: az ősibb vallás termékenységi szertartása talált helyet magának az új vallásban) Például az esküvőkre a termékenységet a hivatásos táncosnő viszi el, aki nem csak áldást hoz, mulattat, de meg is tanítja a menyasszonyt, hogy hogyan viselkedjen immár asszonyként, felkészíti az áldott állapotra és a gyermekszülésre. Dalai és táncai tanulságosak, sokszor pajzán tartalmúak, nem titkoltan a szexuális felvilágosítás céljából. Az asszonyok külön ünnepelnek a férfiaktól, akikhez a táncosnő átlátogat, és őket is elbűvöli táncával, dalaival.

Mohamed próféta a hithű mohamedánoknak a Paradicsomban hurikat ígér, csodás és tökéletes asszonyokat, az eszményi társakat. Talán őket vélik felfedezni a táncosnők mozdulataiban a férfiak és a paradicsomi ígéret ízelítőjének tartják légies táncukat és gyönyörű dalaikat, így a vallási vezetők megtűrik, de folyamatosan támadják és szigorúan szabályozzák is a táncosnők tevékenységét.

Az Orientális Tánc azonban nem ismer határokat, mivel maga is határtalanul kitágítja a nőiesség érzését. A nyugati kultúrákban a nők ismételten felfedezik a tánc-adta természetes szépséget, kecsességet, magabiztosságot, finom és mégis erőteljes nőiességet. A sodró lendületű, európai fülnek idegen keleti ritmusok ősi alapokon nyugszanak, magukban hordozzák a szél lágyságát és tomboló erejét, a Tűz melegét és mindent elemésztő vadságát, a Víz életet adó simogatását és kegyetlen hiányát, az Anyaföld meleg otthonosságát és szeszélyes veszélyeit.

Az Orientális Táncok fő vonzereje a természetesség és az, hogy véletlenül sem korosztályhoz és testalkathoz kötött tánc ez. A nyugati kultúrák nőeszményképe az örök fiatal, nem éppen az átlagos testalkatú, valódi nő. Ez az ellentmondás sajnos tükröződik a hölgyek érzelemvilágában: önbizalomhiány, depresszió, kóros fogyókúrák. A Tánc sokat segíthet, de természetesen önmagában nem csodaszer. Azok a hölgyek, akik gátlásosak, önbizalom-hiányosak és elégedetlenek magukkal, esetleg koruk miatt már más tánc-csoportokból "kinézik" őket, megtalálhatják az orientális táncban önmagukat. Arra kell biztatni a tanulni vágyókat, hogy merjenek csúnya mozdulatokat is tenni. Nem esetlenség ez, hanem saját testünk korlátainak feszegetése. A testünket ugyanúgy viselnünk kell, mint egy ruhát, csak ezt nem tudjuk lecserélni… Ha tisztában vagyunk a testünk adta lehetőségekkel, akkor ki is tudjuk használni azokat, és tisztában leszünk gyengeségeinkkel is. Ezt hamar megtanulja minden nő, főleg ha oktatója megfelelő környezetet biztosít és segíti.
A Tánc így sikerélményt jelent majd a számára, ezért egyre többet fog táncolni, végül ráébred, hogy a Tánc megszabadította felesleges kilóitól, sudárabbá, párducléptűvé és titokzatossá tette. A siker önbizalmat jelent és rögtön szebbnek látja majd a Világot, és a Világ is szebbnek látja majd Őt, mert mer mosolyogni rá.

A Tánc barátokat is ad és ismeretségeket, új lehetőségeket. A Tánccal járó közösségi élménynél kevés jobb szomorúságűző gyógymód van.
A Tánc önmagában is létezik, de a táncosnővel együtt lehet egésszé: a test és a lélek harmóniájában. Minden nő más és más. Hogyan találhatja meg önmagát egyetlen táncban ennyiféle személyiség?
A válasz egyszerű: ahány táncosnő, annyiféle hastánc - kis túlzással.

Az orientális tánc elnevezés rengeteg tánc-stílust takar: minden térségnek megvan a maga jellegzetes folklór tánca (beledi, saidi, núbiai, stb.), sajátos ruházattal, aminek mozdulataira ráépül egy-egy modernebb irányzat.
A nyugati táncosokat nem kötik vallási szabályok, vagy szokások. Az ő szabadságuk határtalan, ha a Táncban keresik az önmegvalósítást: bármit színpadra vihetnek, csak a Közönség méri meg igazán őket.
A sokszínűség a lehetőségek közel végtelen tárházát biztosítja az útját kereső táncosnőnek. Ma már Magyarországon is megjelentek a stílus-specifikus órák, iskolák. Az internet és a multimédia bárki által elérhetővé teszi akármelyik sztártáncos felkeresését, oktatófilmjének megrendelését.
A táncosok bátran keresgélhetnek az oktatók között, hogy számukra a legmegfelelőbbet megtalálják.
Az orientális tánc folyamatosan fejlődik, minden egyes tanárnő és táncos hozzáteszi a maga stílusjegyeit, mely onnantól kezdve a szerves egész részeként él tovább. Ezért érdemes ellátogatni néhány órára, akár több tanárhoz is… nem fogja megbánni senki!


A hastánc a világ egyik legrégebbi tánca, amely különféle népek, szokások befolyása által több földrajzi területen fejlődött ki. Észak-Afrika és Egyiptom környékén vagy Törökországban keletkezett, majd elterjedt a többi arab országban. Az iszlám országok speciális társadalmi helyzete, a nők életmódja alakította ezt a táncot. Az arab asszonyok egymás között táncoltak, egymást tanították. Ennek az emlékét őrzi az a marokkói és algériai tradíció, hogy a házasság előtt megnézi az anyós, hogyan is táncol a leendő feleség.

Eredetmondák:
A hastánc eredetéről több monda kering. Talán a rabnők így hívták fel magukra és termékenységükre a kedves, nem túl öreg vevők figyelmét a rabszolgapiacokon, s a láncok, csörgők használatának eredete sem más, mint a rabláncok csörgetése? Az is lehet, hogy eredetileg termékenységi tánc volt: a szülő nőt körbevették a törzs nőtagjai, és ismétlődő has mozdulatokat végezve táncoltak körülötte, ezzel mutatva, hogy milyen mozgásokat végezzen szülés közben. Bizonyos vonásaiban a hastánc a mai napig kapcsolódik a rabsághoz, és a termékenység gondolatához: Egyiptomban ma sem képzelhető el esküvő hastánc nélkül, és szokássá vált az is, hogy fényképet készítenek, amelyen a fiatal pár a hastáncosnő hasára teszi a kezét, ezzel szimbolizálva vágyukat, hogy a kapcsolat termékeny legyen.

Szórakoztató hastánc:
Később a hastánc célja a szórakozás, illetve szórakoztatás lett. Az ókori Görögországban a szegényebb családból származó lányok a piactéren táncoltak, így gyűjtötték össze a hozományra való pénzt. Hogy azt biztos helyen tudják, felvarrták a ruhájukra díszítésként. Ennek az emlékét őrzi a mai hastáncruhákon az aranypénz utánzatú díszítés.

Háremtáncok Egyiptomban:
Az ókori Egyiptomban a háremlányokat külön tanár tanította a táncra, de nevelésüknek része volt, hogy különböző hangszereken tanuljanak játszani, jártasak legyenek a művészetekben és a tudományokban. Ők a japán gésákhoz hasonlóan társalgással, énekkel, tánccal, szerelemmel szórakoztatták urukat. Ez a tánc, az Indiai templomi táncokhoz hasonlóan - bár vannak benne népies elemek - inkább művészi mesterfogásokra épül, és lábujjhegyen, szabott rendű "hennás sminkkel" és testrajzokkal festett testtel táncolták. Később a kereszténység terjedésével ez a tánc visszahúzódott, mivel az egyház összeférhetetlennek tartotta e kultúrát, zenéjével együtt.

Miért hastánc?:
Európába először Napóleon és katonái hoztak hírt az egzotikus táncosnőkről. A 19. században a franciák és általában az európaiak számára szokatlan stílusú táncot hastáncnak (danse du ventre) nevezték, mivel első pillantásra úgy tűnik, mintha csak a has mozogna. Pedig ebben táncban az egész test mozog, beleértve a nagyon tipikus fej, váll és mellmozdulatokat, amelyeket lágy karmozdulatok kísérnek. A modern hastánc története 1893-ban a chicagói világkiállításon kezdődött, ahová szíriai táncosok érkeztek. A századfordulón és a szecesszió korában a kelet felé fordulás eredményeképpen több tehetséges táncos is a hastánc felé fordult. Ekkor alakult ki a mai napig élő "cabaret style", azaz revüstílus is. Az 1920-as években Algírban, Bejrútban és Kairóban nyílt először éjszakai mulatóhely, ahol szíriai, egyiptomi, libanoni hastáncosnők léptek fel. Ma az arány megfordult és európai lányokat importálnak az arab szórakozóhelyekre, hastáncolni!

Hastánc elemek a revüben:
A mai hastánc az ún. Raks Sharki (szó szerint: a Kelet tánca) nyugati, revü-elemekkel gazdagított változata. Ebben fontos kiegészítő a fátyol: ez egyrészt iszlám hagyomány, másrészt elérhetetlenné és titokzatossá teszi a táncosnőt, egyben tiszteletet, kíváncsiságot ébreszt iránta. Általában a meseszerűséget, légiességet, titokzatosságot, vagy az eltakarom-megmutatom játékos erotikáját szokták kifejezni vele. A népies, egyszerűbb stílusú táncok Raks Baladi néven ismertek.

Népi gyökerek:
A törzsi hastáncot főleg csoportosan táncolják, kiegészítésül kardot, botot használnak. Ezenkívül, stílustól függően, használnak a táncosnők ujjcintányért, bokacsörgőt; de különféle táncok ismertek bottal, karddal, gyertyával, sőt kisbabával is. A marokkóiak, libanoniak képviselik a "népies" vonalat, az egyiptomiak a művészibbet, kecsesebbet. A különbözőségük ellenére egyben hasonlítanak is a táncok, a mozdulatok, a kézmozdulatok bárhol a világban, a maguk módján a nőiességet sugározzák.

Technika:
A hastánc az európai táncokkal ellentétben a belső izmok mozgatásából áll. A hangsúly a csípőtájékon van, azonban az érzelmeket, a tánc lelkét a finom kézmozdulatok mesélik el. Jellegét egyrészt az egymásba átfolyó, lágy, hullámzó, érzéki csípőmozdulatok adják, amelyek kígyózó, hipnotikus hatásúak, másrészt az energikus, hirtelen és pontos csípőlökések és -ejtések, a rázások és rezegtetések. Nehézségét az adja, ami szépségét is: a legtöbb mozdulatnál a felsőtest és a csípő teljesen más, gyakran ellentétes irányú mozgást végez. Ebben a táncban teljesen elkülönül a csípő, a derék, a mell, a váll, fej mozgása, minden mozdulatnak nőiességet, érettséget kell árasztania. A tánc így egyszerre légies, misztikus, kecsesen áramló és határozott, földi, szenvedélyes. Mindezt elősegíti a lírai, de különböző ritmusvilágú arab zene is.
Mivel a belső izmok mozgatásából áll, közel áll más keleti mozgáskultúrákhoz, a testi-lelki kiegyensúlyozottságot, harmóniát, önuralmat segít elérni. A bemelegítő gyakorlatok nyújtják és erősítik a has és a hát izmait, fokozzák a vérkeringést, serkentik a test egészséges működését. Maga a tánc állandó kondícióban tart erőteljes leterhelések nélkül, hajlékonnyá teszi a gerincünket, a gerincoszlop melletti izmok erősítése révén. A közhiedelemmel ellentétben fogyókúrához nem túl hasznos, de teljesen átformálja a hasat, a hasizmok erősítése által. Több izomcsoportot mozgat meg, fejleszt át, mint bármely más has környéki testgyakorlat, s általában véve az egész test izomzatára és csontozatára jó hatással van. Az arab és török zenék, a lágyan hullámzó mozdulatok ellazítanak, stressz mentessé tesznek. A hastánc hatására a mozdulatok nőiesebbek, a járás szebb, kecsesebb, a testtartás egyenesebb lesz, így a nők még nőiesebbé válhatnak.

A szakrális jelleg, a tánc önkifejező ereje:
Mint oly sokminden a művészetek területén a hastánc lényege is a táncos önkifejezése. A táncos akkor érzi sajátjának a táncot, ha sikerül a zenével összhangban kifejezni a benne ébredő érzéseit. E nélkül csak egyszerű gimnasztikai gyakorlat végrehajtásáról beszélhetünk. Minden mozdulatnak "be kell érnie", eggyé kell válnia a táncossal. Nincs két egyforma mozdulat, ahogyan két egyforma táncos sincs. Amikor kellő "tisztelet" alakul ki a táncos és a tánc között, akkor válik szakrálissá, szentté ez a mozgásforma a lélek számára.
Amíg a sámán feladata a dobzenével transzba jutva az Égi üzenet közvetítése a Földi világ felé, addig a táncos, vagy zenész feladata a saját belső érzelmeinek kifejezése az eszközei (hangszer, mozdulat) segítségével. Nagyon fontos, hogy minden ember megtalálja életében azt a tevékenységet, amin keresztül képes Önmagát kifejezni. Mindenkinek más és más a legmegfelelőbb eszköz. Van aki a zenélést választja, van aki a mozgást.

Forrás: internet